Case #34 - Kapcsolat és hitelesség


Nathan tömör felépítésű, figyelmes ember volt nyílt és erős megjelenéssel. A hitelesség volt a problémája. Nem érezte úgy hogy hiteles lett volna másokkal szemben. Majdhogynem soha nem harcolt vagy veszekedett. Együttműködött a munkahelyén és otthon egyaránt. A családjában erőszak volt a bátyja és a nővére között. Amíg ő a "jófiú" szerepet töltötte be. Két esemény volt rá nagy hatássalgyerekként. Az egyik az amikor nagyon mérges lett a bátyjára és nekidobott egy tárgyat, ami majdnem átszúrta a szemét. A másik a, amikor megütöttegy fiút az iskolában ezután elment hozzájuk és megkarmolta az arcát.

Attól kezdve nyugodt volt és nem ütött meg senkit. Meglepett amikor azt mondta, hogy nem magabiztos, azért mert nyilvánvalóan egy erőteljes ember volt, fogságban a testében. Mondta, hogy keményen ítélkezik mások felett és ezt inkább megtartotta magának. Szóval adtam neki egy hitelességi tesztet, amit először csináltam vele. Három komponens volt, - az hogy mit gondolt, mit érzett és hogy mit akart a másiktól.

Megcsináltam vele, ő pedig velem. Képes volt könnyen megoldani. Úgy írnám ezt le hogy egy hitelesítő találkozó volt. A következőkben ez vezet egy autentikus dialógushoz ami végül hiteles kapcsolatokhoz vezet.

Aztán meghívtam őt, hogy csinálja meg ezt három emberrel a csapatból.Az első eléggé egyenes volt. A második egy nő aki elég komplikált választ adott. Eltévedt, tehát mondtam neki hogy válaszoljon egy érzelmi állítással. Adtam neki egy képletet, különösen ha nőknek kellett válaszolnia: a kezdő találkozási formák után, hármom érzelmi megállapítást kellet mondani minden gondolati megállapítás után.

Aztán még egy emberrel gyakorolta ezt. Megkérdeztem milyennek találta, azt válaszolta könnyűnek Ez azt sugallta nekem hogy csupán egy kis rávezetés kellett neki, egy kis rámutatás és támogatás, hogy gyakorolhassa. Férfiként, jobb szerette ha nyílt instrukciókat adok. Olyasvalaki volt, akinek csak kellett egy mód, hogy valamibe az erejét belefektethesse, egy biztonságos formában.

Magabiztos volt hogy képes folytatni és gyakorolni. Persze dolgozhattunk volna a családi helyzetének eredetével vagy arról ahogy a konfliktust kerüli. De ez egy olyan beavatkozás volt ami a jelenre és a jövőre fókuszál és ez rögtön sikeres élményekkel töltötte el. Ez fontos volt a lankadó önbizalma miatt. És ez még eszközzel is ellátta őt, hogy kísérletezhessen a tanulásban, így fel tudja fedezni önmagát, hogy hitelesebb legyen. A kapcsolattartás az egyik kulcsmegoldás a Gestalt teóriában és gyakorlatban és ez volt az ülés központi témája.



 Bejegyezte:  Steve Vinay Gunther